Uszkár óriás (Caniche Grand)

Általános leírása

Színe: fehér, fekete, barna, ezüst, apricot (sárgabarackszínű). Marmagassága: 45-60 cm. Testtömege: 25-30 kg

Az uszkárt mérete alapján három változatban tenyésztik: óriás-, közép- és törpeuszkár (a közép és a törpeuszkár adatait lásd lejjebb).

Elegáns felépítésű, könnyed, szinte lebegő járású, érdekes megjelenésű kutya. Feje kissé elkeskenyedő, testéhez viszonyítva arányos. Szeme barna, mélyen ülő. Fogazata fejlett, ollós harapású. Füle hosszú, mélyen lelóg, vége lekerekedő. Orrtükre fekete, a barna uszkároké gesztenyeszínű is lehet. Nyaka lebernyegmentes, elegánsan ívelt tartású. Büszke fejét magasan hordja. Mellső végtagjai oszlop szerűek, párhuzamosak, izmosak. Hátulsó végtagjai jól alá támasztják a testet, combjai erősek, izmosak. Mancsa kicsi, zárt, ujjai jól íveltek. Karmai feketék, a barna uszkárokéi barnák. Mellkasa mély, hasa egészen enyhén felhúzott, háta egyenes. Szőrzete zsinóros vagy fürtös nyírják.

Viselkedése, tulajdonsága

Temperamentumos, élénk, éber, rendkívül értelmes. Könnyen tanítható kutya. Érdeklődő, szófogadó, szemfüles Gazdájához odaadóan ragaszkodik

Története

Sok – egymásnak eléggé ellentmondó – elmélet születelt már az uszkár eredetéről, őse kétségtelenül a barbet, ez a kitűnő francia vadászkutya. Rajzok, festmények tanúsítják, hogy már a rómaiak és a görögök is tartottak jellegzetesen „oroszlánosra” nyírt, göndör szőrű, uszkár típusú kutyákat Angliában az 1500-as évek elején mint vadászkutyák jeleskedtek, a cári Oroszországban és Németországban vízivadász apportírozására használták őket. Franciaországban őrző-védő feladatokat is elláttak, sőt a napóleoni háborúkban sok uszkár kísérte gazdáját a hadjáratokba. Más dokumentumok arra utalnak, hogy a középkorban, amikor vándorkomédiások járták a falvakat, a vásárokon egyebek között uszkárjaik mutatványaival, mókáival szórakoztatták a közönséget. Egyes kutatók szerint a régies „oroszlános” nyírás is talán onnan eredhet, hogy minél komikusabbnak hasson a cirkuszokban megjelenő uszkár.

Az angolszász országokban french poodle néven vált is mertté, sőt még nálunk is – egészen 1930-ig – mint francia pudlit ismerték, később viszont a német „pudel” elnevezés terjedt el világszerte. A szó jelentése: loccsanás a vízben… Az uszkár jelentős helyet és szerepet kap az irodalomban, a művészetben is. Egyebek között Thomas Mann és Beethoven hátrahagyott irataiban maradtak fenn megható feljegyzések az uszkárról, de sok képzőművészeti alkotáson is szerepel ez a kedves, bohókás, érdekes eb. Toulouse Lautrec is szívesen rajzolt „az úri dámák kellékeként” uszkárt. Érthető hát, hogy a fajta rendkívül népszerű lett az egész világon. Elterjedésére, közkedveltségére jellemző, hogy csupán az Amerikai Egyesült Államokban 1975-ben 200 ezer uszkárt törzskönyveztek.

Használhatósága

A legtöbb ember számára az uszkár mulatságos, bohókás, pattogó, játékos kis ölebet jelent, ezért minden bizonnyal furcsa ötletnek tűnhet besorolása az őrző-védő fajták közé. Ám a kutyatenyésztésben éppen az az érdekes és izgalmas, hogy mi mindent lehet kezdeni egy fajtával. A kisebb változatok valóban elsősorban kedvencként közismertek, de az óriásuszkár testi erejénél, bátorságánál, jó szaglásánál fogva nagyon is alkalmas őrző-védő munkára. Ideális sportkutya. Sajnos, ezt kevesen tudják, és még kevesebben használják ki a kutyában rejlő, szinte kivételesen nagyszerű lehetőségeket: intelligenciáját, temperamentumát, tanulékonyságát. Holott éppen ezek a tulajdonságok tették lehetővé sokoldalú alkalmazását: bevált mint hadikutya, mentőkutya, vízivadász, mutatványos eb, házőrző és testőr.

Uszkár közép (Caniche Moyen)

  Marmagassága: 35-45 cm. Testtömege: 8-10 kg.

Külön említést érdemel az uszkár szőrzetének nyírása,amely egyébként mindhárom változatra érvényes és hasonló.  A hagyományos „fazon” az úgynevezett „oroszlánnyírás” amely nem véletlenül alakult ki. Amikor még az uszkár vadászott különösen hasznos munkát végzett a vadkacsák kihalászása terén mocsaras, iszapos vizekből, tavakból. Nos, hogy könnyebben mozoghasson a vízben, hátulsó részén leborotválták a szőrzetet.

Később azután már úgy nyírták meg ezeket a kutyákat, hogy szőr- csomókat hagytak meg az érzékeny ízületek védelmére Az uszkárok szeméből pedig hátratűztek a szőrt eleinte csupán vékony drótdarabbal, később különböző színű szalagokkal -, hogy a vadászok könnyebben megismerjék saját kutyáikat az „iszapfürdőben”. Azok a kutyabarátok, akik olykor bizony megmosolyogják az uszkár furcsa „fazonját” sőt – valljuk be őszintén – néha csaknem undorodva szemlélik az imigyen megnyírt „maskarákat”, talán más szemmel néznének ezekre a kutyákra, ha tudnák, milyen hasznos célt szolgált valaha szőrzetük különleges megnyírása.

A másik, napjainkban inkább kedvelt és elterjedtebb „fazon” az úgynevezett holland nyírás, amit a standardkönyvek újabban „1960-as nyírásaként, illetve „szabályos nyirás” -ként emlegetnek. Ennek az a lényege, hogy az állat testén a szőrzet viszonylag egyenletesen rövid, a haton moarészerű, s fokozatosan növekedik az oldalak és a végtagok felső vége felé. Ennek a fazonnak vitathatatlan előnye, hogy „kutyább formájú” marad így az uszkár, hátránya viszont, hogy ott hagyja a kutyán a legtöbb szórt, ahol a legjobban piszkolódik.

A holland nyírást egyébként Amerikában például el sem fogadják a kiállításokon. Ott az egészen fiatal uszkárok „kölyöknyírást” kapnak, a kifejlett állatok pedig „oroszlán-” vagy „angol” fazonnal jelennek meg az ebszépségversenyeken.

Uszkár törpe (Caniche Nain)

 Marmagassága: 35 cm alatt. Testtömege: 3-5 kg. Használhatósága

Az uszkár családnak ez a legkisebb, „mini” változata egyúttal a legfelkapottabb típus is; nagyon népszerű világszerte. Főként lakásban, kedvencként tartják ezt az arányos „szobacirkálót”. Nincs igaza annak, aki úgy gondolja, hogy a törpeuszkár tulajdonképpen nem is igazi kutya. Ellenkezőleg: ez a parányi eb tele van csupa természetes, jó „kutyatula­jdonsággal”. Éppen ezért jelzőkutyának, gyerekek mellé játszótársnak, kísérőnek, „kedvencnek” egyaránt alkalmas